Egy anya, három gyerek, egy elvesztés – és a dal, amitől nem vagy egyedül
Tedd fel magadnak ezt a kérdést: Mi történik akkor, amikor az anya egyszerre gyászol, nevel, szeretne élni, szeretve lenni, de közben ő maga sincs meg?
Most ne kattints tovább. Ez nem csak egy sorozatajánló. Ez egy tükör. És lehet, hogy épp most van itt az ideje belenézni. Mit kezdünk azzal, ami nincs többé? Mivel töltjük ki a hiányt? És hogyan maradunk emberek, ha elfáradunk az emberségben?
Az ágyon maradt gyűrődés, a konyhapulton felejtett bögre, egy kamasz csukott ajtaja. Egy postaládába rejtett 💩, egy kamaszcsíny, ami túlmegy minden határon, egy találkozó, amire nem érkezik meg akit nagyon vársz. Fontos üzeneteket hordoznak.
A N…Flix Pernille című sorozata egyszerre szórakoztat, elgondolkoztat. Hol potyog a könnyem, hol nevetek.
Őszinte, emberi. Napjaink közösségi maszkolása helyett a valódi érzések képernyőre hozatala. Nem könnyű nézni. De annál fontosabb.
Nem ránt be egy világba – inkább visszalök a sajátodba. Azokba a csöndekbe, amikben túl sok minden történt, csak senki nem beszélt róla.
Ez a sorozat nem elmesél, hanem emlékeztet: milyen csendes teherrel élni, milyen nehezített sérülések alatt cipeljük magunkat nap mint nap. Ezért kerül most ide, a #szőnyegalatt blogba. Mert ez is az.
Ismered Pernillét? De tényleg?
Lehet, hogy ő vagy. Vagy a szomszédod. Vagy az a nő, akire ránézel a boltban, és nem sejted, mennyi réteg van benne.
Pernille egyedül nevel három gyereket.
Egy nő, aki gyászolja testvérét és nem tudja elengedni. Aki úgy szerelmes, hogy közben retteg újra csalódni. Aki szeretne jelen lenni, de a saját jelenét sem találja. És aki tudja, hogy az anyaság néha nem más, mint csendben sírni a zárt ajtók mögött.
Közben megpróbál "működni" a mindennapokban. Az összetett fájdalom nem látványos. De annál ismerősebb. És ez az a sorozat, ami azt is meg meri mutatni, hogy a társ nem mindig menedék. Finoman, szinte lépéseken át mutatja meg, milyen az, amikor a veszteségek részévé válunk.
Mi van akkor, ha a legjobb barátnőd az apukád?
A film egyik legmeghökkentőbb – és legőszintébb – kapcsolata ez. Egy idősödő apuka, aki baráti jelenlétével támogatja a lányát. Aki nem ítél, nem tanít, csak ott van. Az irónia? Na ezt nem mondom meg, de ígérem, hogy van benne.
Ez a sorozat, úgy mint a #szőnyegalatt nem mond ítéletet. Csak mutat. És hagyja, hogy te vonj le következtetést. A szeretet formáit, a társadalmi elvárások kereszttüzét, a kapcsolatok szövevényét. Mindezt egyetlen élet történetén át.
És a gyerekek? A kamaszok?
Három tizenéves. Egy fiú, két lány. Mindegyik máshogy sérül, másképp menekül, máshogy kapaszkodna. És mindegyiknek hiányzik valaki – valaki, aki figyel, aki nem kérdez túl sokat, aki csak ott van.
Pernille a legjobb szándék mellett is gyakran egymaga egy csatatér közepén áll. Vajon hány mai kamasz él hasonló helyzetben? Vajon hány szülő éli újra ugyanazt, csak más keretben?
Ezért jutott eszembe közben a Merj Keresni. Mert ez a projekt is pont erről szól: létrehozni egy biztonságos teret, ahol ki lehet mondani azt, amit máshol nem lehet. Ha te is családoddal kommunikációs nehézségekkel küzdesz, vagy elakadásaid vannak ajánlom, csak kattints!
Társadalom, kapcsolatok, csöndek – mi is ezzel élünk
A Pernille nem tökéletes. Nem megnyugtató. De éppen ezért működik. Mert nem akar szebbnek mutatni semmit, csak igaznak.
És közben felsejlik a legmélyebb kérdés:
Mi van, ha nem az számít, ki vagy, hanem hogy ki marad veled akkor is, amikor már nem tudsz többé erős lenni? És vajon miért olyan nehéz elfogadni, hogy a szeretet nem mindig szabályos formában jelenik meg?
Ha valaha lenyeltél egy mondatot, amit ki kellett volna mondani – ez a film neked szól. Ha valaha vártál valakire, aki nem jött – ez is. Ha valaha azt érezted, hogy egyedül vagy egy teli házban – akkor ez a sorozat tükröt tart.
Nem spoilerezek. Csak annyit mondok: több leszel általa.
Az első évad végén mikor Pernille egyénileg énekel a kórusban és megszólal a You’ll Never Walk Alone az érzés leírhatatlan. Bennem különösen mély érzelmeket kelt, apukám kedvenc csapatának himnusza és mikor meghallom mindig látom magam előtt, ahogy anyukámmal a nappaliban éneklik, mintha a stadionban lennénk olyan lúdbőr.
Nézzétek meg norvég sorozat, eleve csak jó lehet, így kattintottam rá. A sorok mögött ott a Merj Keresni közösségi érzékenysége, a Tóth M BAU emberközpontú hozzáállása és a #Lillafigyel hétköznapi gondoskodása.
Mert minden, ami emberi, végül kapcsolódik. Mert minden #szőnyegalatt van valami. A kérdés csak az, ki meri megmutatni.
Dóra
👉 HD Creative Solutions – Kreatív gondolkodás nem csak vizuálisan
👉 Merj keresni – Kortárs mediáció és kapcsolódás
👉 Tóth M Bau – Kétkezi munka, valóságos történetek